Műfű enciklopédia

A szintetikus gyepek evolúciója

A műfüvek gyártási folyamata hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ma már a legkülönbözőbb helyeken találkozhatunk műfüvekkel. A piac minden szegmensét képesek vagyunk kiszolgálni.

A kezdetek

Homok töltetű alkalmazás

Hogy műfüvünk úgy nézzen ki, mint az eredeti gyep, fontos, hogy a szálai mindig megfelelő szögben álljanak.

A műfüvek első generációja olyan volt, mintha egy zöld szőnyeget terítettek volna le, a legkevésbé sem tűnt realisztikusnak.

Hogy elérjük a realisztikus hatást, elkezdtük gyártani a hosszabb szálú műfüveket. Ennek a hátránya, hogy a szálak nem ágaskodnak felfelé a megfelelő szinten. Éppen ezért érdemes a fűszálak közé homokot „csempészni”.

A homoktöltet lehetővé teszi az intenzívebb használatot úgy, hogy közben a szálak nem lesznek letaposottak. Éppen ezért, mikor sportoláshoz készítünk műfüvet, szinte minden esetben használjuk ezt az eljárást. A homok által, magának a gyepszőnyegnek is sokkal nagyobb lesz a súlya, így nem tud elmozdulni, továbbá segíti a fűszálak ágaskodását. Labdajátékok esetében pedig a rugalmasságot is elősegíti.

Természetesen a sportpályák esetében ahány hely annyi szokás. Van, aki a homokra esküszik, de a legtöbb helyen, a gumi granulátumot használják erre a célra.

Az áttörés

2008 az az évszám, amelyet mindenképpen meg kell említenünk, ha az evolúciót vesszük górcső alá. Ebben az évben ugyanis – a kutatásoknak hála – létrejött a módszer, mely azt eredményezte, hogy a már a hosszú szálú műfüvek mindenféle töltés nélkül (homok, gumi) képesek voltak megállni a saját lábukon.

A megoldást az úgynevezett göndörödő szálak szolgáltatták. Azzal, hogy ezeket a szálakat beültettük az egyenes szálak mellé, elértük a kívánt hatást és termékeink tökéletesen életűek voltak minden más külső hatás nélkül is.

A homoktöltet elhagyásával a telepítési lehetőségek is megsokszorozódtak. Onnantól kezdve már nem csak a sporté volt a terep:

• Kertek, parkok

• Erkélyek, teraszok, tetőteraszok

• Kisebb felületek

• Beltéri alkalmazás

• Bemutatótermek, üzletek

• Rendezvényhelyszínek

• Ideiglenes alkalmazás (ahol a műfüvet felszedték, majd máshol ismét lerakták)

A műfüvek szálainak típusai

A szintetikus gyep a polimerek három típusával állítható elő: polipropilén, polietilén, poliamid.

Az első időben, mikor a műfüvet feltalálták, mindössze a polipropilént alkalmazták. Ezt a mai napig használják, ám inkább az olcsó műfüvek esetében, mert ezeknek a minősége már kevéssé megfelelő. A polietilén és a poliamid jelenleg a legelgerjedettebb a lakossági műfüvek világában.

A poliamid egy olyan típusú nylon, mely magába szívja a nedvességet, így a fű térfogata nagyobb lesz és a hosszú szálak még inkább ágaskodni fognak.

A műfüvek története

Fontos tudni, hogy kezdetben csak és kizárólag sportolási célokra gyártottak műfüvet. Az első ilyen gyepek az 1960-as években láttak napvilágot. A piacra történő bevezetés után a kutatások folyamatosan zajlottak ugyan, ám igazi áttörés mégis csak a 80-as években történt. Ekkorra fejlesztettek ki ugyanis bőrbarát műfüvet a gyártók, melynek a sportban, ahol a sportoló gyakran érintkezik a talajjal, kifejezetten jótékony hatása volt.

1964 és 1968 között telepítették az első műfű borítást sportpályákra. Ez a felület az Astroturf nevet kapta. A névválasztásnak egyszerű oka volt. Elsőként az USA-ban lévő Astrodome Baseball Stadion valódi gyepét cserélték le műfűre Texasban. Innen hát az Astroturf kifejezés.

A korai szakaszban leginkább teniszpályákon telepítettek műfüveket a futballpályák műfüvesítésére csak a későbbiekben került sor. A futballpályákon szintén hosszú szálú műfüvet alkalmaznak. A fentiek miatt, hogy a szálak egyenesen álljanak homokot, illetve gumi granulátumot alkalmaztak.

Az 1990-es években az Egyesült Államokban jöttek rá először a műfű előnyeire, így egyre több helyen kezdték el használni a tereprendezés témakörében. A 2000-es évek elején már Európában is használtak műfüvet tájrendezési célokra.

És akkor megérkeztünk egy ismerős évszámhoz, 2008-hoz. Ekkor fejlesztették ki az első olyan füveket, melynek már semmilyen kitöltésre (pl. homok) nem volt szüksége ahhoz, hogy a szálai a legtermészetesebbnek hassanak.

Ezeknek a füveknek a fejlesztésében a Namgrass-nak úttörő szerepe volt.

Röviden, ma már az újgenerációs műfüvek világát éljük és véletlenül sem szabad összekevernünk azokkal a „műfüvekkel”, melyek inkább hasonlítanak filcre, vagy szőnyegre.

A Namgrass műfüveinek gyártása

A Namgrass teljes körűen felelős a gyártásért és a forgalmazásért. 100%-ban belga minőségnek örvendnek termékeink. 10 év gyártói garancia!

Alapanyag

• polipropilén

• polietilén

• poliamid

Minden anyagnak megvan a maga karakterisztikája és minőségi előírása.

A polietilén a legelterjedtebb polimer a lakossági műfüvek világában, míg a polipropilént már egyre kevésbé alkalmazzák. A műfű UV-stabilizált, így a verőfényes napsütés sem jelenthet gondot. Anyaga tökéletesen ellenáll a hőmérsékleti kihívásoknak -50°C és +50°C között.

A szálak rögzítése

A gyártás során négy méter széles műfű tekercseket hozunk létre. Egy ilyen tekercs műfű 100nm területet képes lefedni.

A műfű fonalból beszövésre kerülnek a hátsóalátét rétegbe a szálak. Ezt követően folyékony latex borítást kap a már beszőtt hátsó rész. Hogy minél ellenállóbb legyen a környezeti hatásoknak a termék, 80 méter hosszú kemencébe sütjük össze a füvet és a latex réteget.

Miután a kemence elvégezte a feladatát a megszilárdult latexbe sűrűn lyukakat vágunk, így biztosítva a tökéletes vízelvezetést. Ezt követően a gyártási folyamat végén, a kemencébe kiterített füvet úgy vágjuk meg, hogy a szélességéből ne veszítsen, de hossza pontosan 25,5 méter legyen. A vágás után tekercseljük és már kész is van a műfüvünk.

A gyártás során folyamatos ellenőrzésen mennek keresztül a füvek. Az előre kialakított sztenderdeknek minden tekintetben kötelezően meg kell felelniük, csak így kerülhetnek forgalomba. Éppen ezért a gyártósoron minőségellenőrök dolgoznak, így könnyen be tudunk avatkozni, ha probléma lépne fel.